Hungaricool - ahogy a korábbi győztesek látják

Idén december 6-ig lehet nevezni a SPAR és a K&H közös 2023-as termékversenyére. A győztes tíz közé jutás nem könnyű, de nem is lehetetlen. Olyan három korábbi nyertessel beszélgettünk, akiknek a termékeivel ma már bárki találkozhat a SPAR polcain.

Rengeteget lehet tanulni

(A Funky Forest alapítói: Bertényi Gábor, László Judit, Lozsádi Dániel)

 

“A Hungaricool hatalmas lehetőség egy olyan kis- és közepes vállalkozásnak, ami még csak pár éve működik. Megtanítanak mindenre, ami fontos ahhoz, hogy komoly beszállítóvá tudjunk válni” - meséli László Judit, a 2021-es Hungaricool-nyertes Funky Forest kereskedelmi vezetője.- ”Persze a legfontosabb az, hogy a termékeink ott vannak a SPAR polcain, és azokat egyre többen ismerik és szeretik. A legértékesebb azonban az a tudás, amit a verseny alatt szedtünk össze. Megtanultuk, mi kell ahhoz, hogy komoly beszállítóvá váljunk, és a kereskedelemről úgy általában is sokat tudtunk. A Hungaricoolnak köszönhetjük, hogy ma már mi is sokkal jobban figyelünk a részletekre.” 

Judit mit javasol annak, aki még csak gondolkodik az induláson?

“Ne gondolkozzon, hanem azonnal jelentkezzen. Nem fogja megbánni.”

Sokkal hatékonyabban működünk

(Dr. Tóth Melinda és Lukács Miklós, a Mendula alapítói)

 

“SPAR-os beszállítóvá válni nagyon komoly feladat, de a Hungaricool mentorai mindenben segítenek és minden eshetőségre felkészítenek.” - meséli  a 2019-es Hungaricool nyertes Dr. Tóth Melinda, a Mendula termékfejlesztője. - “Rengeteget fejlődtünk, fókuszáltabbak lettünk, és sokkal hatékonyabban működünk. A logisztikában, csomagolásban tanultuk talán a legtöbbet, de a verseny abban is segített, hogy letisztítottuk a portfóliónkat.” - mondja Melinda.

“Ha valaki komolyan gondolja, hogy ezzel akar foglalkozni, és nem csak egy hobbi, akkor jelentkezzen, nincs vesztenivalója” - válaszolja Melinda arra a kérdésre, hogy mit üzen azoknak, akik még nem jelentkeztek. - “Kösse fel a gyatyáját, mert nem lesz könnyű. Készüljön fel rá lelkileg, vonja be a családját, de érdemes, mert ez a nagy ugrás rengeteg előnnyel jár majd.”

Páratlan ugródeszka

“Mit üzenek azoknak, akik még nem jelentkeztek? Hogy ne becsüljék alá magukat, ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad kihagyni.” - mondja Ádám Ildikó[1] , a Gong Pálinka ügyvezető igazgatója, akik négy féle ginnel kerültek be 2022-ben az INTERSPAR kínálatába. - “Nem kell tartani a versenytől, a SPAR mindenben segíteni fog. Bátran ugorjanak neki.”

“Mi rengeteg hasznos tudást kaptunk a mentorunktól” - folytatja Ildikó - “Megtanultuk, hogy mire kell figyelni egy mulitba való beszállításnál, és ez a későbbiekben, más cégeknél is nagyon hasznos lesz. Arról nem is beszélve, mennyit köszönhetünk annak, hogy a SPAR óriásplakátjain és a reklámújságokban is megjelenhettünk.”

 

Hungaricool 2023


A Hungaricool termékverseny jelentkezési határideje december 6. Aki ezen részt vesz, olyan tudást sajátíthat el a SPAR és a K&H szakértőinek köszönhetően, amivel valóban szintet tud lépni a vállalkozása, és a terméke országosan elérhető lesz az INTERSPAR üzletek polcain. Ahogy a korábbi nyertesek mondták, érdemes nekiugrani.