Örömmel jelentjük, hogy a Cápák között c. üzleti showműsor következő évada január elejétől, vasárnaponként 18:50-kor lesz látható az RTL Klubon - ismét a Hungaricool by SPAR termékverseny stratégiai támogatásával. 

"A SPAR Magyarországnál fontos a bizalom. Örülünk, hogy újból egy olyan nemes ügy mögé állhatunk támogatóként, ahol ennek a fogalomnak jelentősége van.  Amikor a Cápák között mentorai kiválasztják azt a versenyzőt, akinek a vállalkozásában fantáziát látnak, és boldogulásába ők maguk is befektetnek, ezt a bizalmat közvetítik. A SPAR ehhez teszi hozzá azt a szakmai és üzleti hátteret, amellyel a legjobb versenyzők számára utat nyit egy nagyobb, szélesebb piac és egy lendületesebb fejlődési út felé.  Ez jó a versenyzőknek, de ugyanilyen jó a vásárlóinknak is, hiszen olyan terméket vehetnek le ez által a polcainkról, amelyben magyar tudás, tehetség, elszántság és bátorság tükröződik. Hiszünk a hazai kis vállalkozások erejében, és bízunk a sikereikben, amelyeket közösen érhetünk el." - fogalmazott Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója

A műsorfolyam során tehát fény derül majd a Hungaricool by SPAR termékverseny 2022-es nyerteseire is, akik termékeit az adásokat követő héten már meg is vásárolhatják majd az érdeklődők országosan, az INTERSPAR áruházakban.