2017-ben vágtak bele az üzletbe, kezdetben pálinkafőzéssel foglalkoztak, majd más égetett szeszek, gin, rum, vodka és likőrök gyártására is berendezkedtek.

A hagyományok szeretete mellett a kísérletezés vágya is hajtotta őket, így jutottak el a divatos ginek világába és két év pálinkagyártó múlt után belevágtak a gingyártásába. 

A magas színvonalú párlatok előállításához a megfelelő technológia és tapasztalat már rendelkezésre állt, de a családtagok gondosságának és kreativitásának hozzáadásával vált igazán egyedivé és karakteressé a végeredmény.

A család múltja, jelene és jövője tükröződik vissza az üvegekből, az apa szakmai jártassága, az édesanya kitartó munkája, és az új generáció tehetsége együtt fogalja magába a Gong termékek esszenciáját. 

A fiatal főzőmester szakértelmét nemzetközi versenyeken is megmérették, ahol a termékek számos neves díjat nyertek el. A világszínvonalú italok ezentúl az INTERSPAR polcaira is felkerülnek.

A Hungaricool termékverseny győzteseként 4 féle Gong gin válik elérhetővé az INTERSPAR áruházakban:

-   a Mediterrane hagyományos citrusos ízvilágú gin (QUINTRESSENCE 2020: bronz), melyhez vadontermő gyümölcsöket és bio fűszereket használtak fel,

-   a lágyabb, virágos jegyekkel rendelkező Lady Pink (DESTILLATA 2020: ezüst), aminek rózsaszirom és hibiszkusz virág is hozzájárul természetes rózsaszín árnyalatához,

-   a karakteresebb Hunor(QUINTESSENCE 2020: ezüst, WORLD SPIRITS AWARD 2020: arany), melyet markáns fűszeresség és gyümölcsösség jellemez, 

-   valamint a friss és üde Gong 21 (DESTILLATA 2020: bronz, WORLD SPIRITS AWARD 2020: ezüst) amiben a citrusok és a tonkabab íz-és illatjegyei keverednek.

 

Ebben a sokszínű szortimentben ínyencek és kezdő gin fogyasztók is megtalálhatják a számukra szimpatikus ízkombinációt.

 

 

Nézd meg a tv reklámot is, amelyben a Gong márkát bemutattuk az INTERSPAR vásárlóinak!

 

A Hungaricool 3.évadának nyertes termékei továbbra is szuper áron várnak az INTERSPAR áruházakban.