A covid okozta vendéglátóipari krízis arra késztette őket, hogy új utakat keressenek a fejlődésre. Először pálinka alapú koktélokban gondolkodtak, azonban hamar belátták, hogy a magyarok pálinkát csupán egyféle módon fogyasztanak, ezért új irányba indultak. Egy hosszú közös séta során fogalmazódott meg bennük a saját, azonnal fogyasztható gin-tonik gondolata, ám ekkor még saját gin-t sem készítettek. Több éves gondos előkészítés, tervezés és kísérletezés során létrehozták saját gin-jüket és az elképzelésük végül valóra vált. 

Zsolt és Bianka célja egy olyan fogyasztásra kész aludobozos gin alapú koktél létrehozása volt, mely képes megszólítani a fiatal fogyasztókat is, és megállja a helyét akár a nemzetközi porondon is. A termék arculatát, legfontosabb üzenetét is eszerint alakították ki. Sokak számára magyarázatra szorul a Carly’s név is, hiszen Carly nem egy személy, hanem egy rövidítés (“cannot afford a real life yet”), melyet gyakran használnak a Z generáció jellemzésére, és egyfajta életérzést fejez ki. Ez az életérzés pedig magában hordozza a nagy reményekkel teli, gondtalan fiatal felnőttkor hangulatát. 

Felhasználva tehát meglévő eszközparkjukat és tapasztalatukat, saját párlatot készítettek a Carly’s-hoz, így született meg a mediterrán ízvilágú Zimek kézműves gin. 

 


A Zimek Mediterrán Gin mellett a Carly’s Gin&Tonic kétféle ízben kerül az INTERSPAR polcaira.

A lazy Lemon amit ők csak a “klasszikus GinTo”-nak emlegetnek, a már jól ismert formulát követi, gin, tonic- és egy kis citrom.

A mango-passionfruit ízesítésű gin-tonik pedig egy igazi gyümölcsös varázslat, a klasszikus receptet egészítették ki egy intenzív mediterrán zamattal.